Hej!-hatósági választás

novella

Helyhatósági választásokra készül Kacagányfalu, mert egészségügyi állapotára hivatkozva lemondott a polgármester. Mindenki tudja, a valódi ok, hogy a poli jogerősen felfüggesztődött. Nem várta meg, hogy a törvény szerinti eljárás után felmentsék, inkább önként felállt abból a székből, mely annyira hozzá volt ragasztva az ülepéhez. Azt is tudja mindenki, hogy egy pitiáner ügyben ítélték el, az egyik kedves falubéli lakótárs feljelentése alapján. A bennfentesek szerint olcsón megúszta, ha a hatóságok komolyan megvizsgálják viselt dolgait, cefetül megjárhatta volna.

Most tehát időközi választásra készülnek, beindult a nagy tülekedés a húsos fazékhoz.

Mielőtt a polgármester lemondott, gyorsan választatott maga mellé egy második alpolgármestert, akit azután kinevezett első számú helyettesének. Utolsó pár előre fuss. Jól értesültek szerint azért volt erre szükség, mert addigi helyettesében nem bízott meg. Neki olyan ember kellett, akit a háttérből dróton tud majd rángatni. Igaz, ezután a lenyúlható pénzt el kell az utódjával felezni, de ez jobb, mint teljesen kimaradni a jóból.

Elindult hát a tolongás, mert a gazdátlanná vált húsosfazék illata csábítóan belengte Kacagányfalut. Öt trónkövetelő jelentkezett be a kétezer lélekszámú településről, hogy kiderüljön ki lesz a falu bikája. Természetesen indult a két alpolgármester, és milyen meglepő, a leköszönt polgármester is. Úgy látszik az elmúlt hónapokban sikerült meggyógyulnia. Normális országokban az indulás ilyen ítélet esetében nem lenne lehetséges, de Humánia mint tudjuk, nem normális ország. Nálunk a törvényeket szabók és kőművesek kodifikálják, ezért az egész jogrendünk fércelve van, és mint a téglák között a malter számára, az egyes jogszabályok között is vannak hézagok, de azokat az ügyeskedések töltik ki.

Hozzáértők tudni vélik, hogy a frissen felgyógyult nemrég leköszönt polgármester indulásának oka nagyon egyszerű. Kiderült, hogy kiszemelt utódját nem tudja dróton rángatni, el kell foglalni a korábbi helyét, még egyszer-kétszer bele lehet nyúlni a húsos fazékba, mielőtt felsőbb szervek a fércelt törvények szerint eltávolítják a falu éléről.

Négy jelölt függetlenként indul, a polgármester által mellőzött helyettest a nyolc éve regnáló kormánypárt indítja. Zoltán harmincnyolc éves, a tizenhat kilométerre lévő megyeszékhelyen lakik, de a szomszédos településen született, és hat éve az Önkormányzat egyik intézményét vezeti. Három évvel korábban a legtöbb szavazattal jutott be a képviselő testületbe. Győzelme sima ügynek látszott, de ő biztosra akart menni, ezért felkért egy a településen két éve élő öreg rutinos rókát, hogy legyen a kampánymenedzsere. A rókák jobban értenek a kampányhoz, mint a nyulak.

Gábor, aki korábban a fővárosban élt, és komoly tapasztalataival elnyerte a róka státuszt, alaposan megtervezte a kampány minden lépését. Megírta Zoltán négy szórólapját, amit két hetenként kell eljuttatni a falu lakósaihoz, maghatározta, hogy milyen egyéb lépéseket kell tenni a siker érdekében. Zoltán összehozott egy tizenkét fős kampánystábot, őket Gábor eligazította, és nekiláttak a lakók agymosásának. Minden nagyszerűen működött, az időközi közvélemény kutatás egyelőre Zoltánt 40 százalék, a volt polgármestert 28, a másik helyettest 24 százalékra mérte. A két futottak még jelölt egyaránt 4 százalék szavazatot kapott.

Gábor elégedett volt az eredménnyel, még számos muníció volt a tarsolyában. A kormányzópárt jelöltjének rendelkezésre állt pénz, paripa, fegyver, teljesen bizonyos volt, hogy az eredmény a kampány végére jóval túllép az 50 százalékon. Csak egyetlen dolog nem állt rendelkezésre, az önálló cselekvési jog. A jelöltet állító párt egyik prominense, aki egyéni jelöltként még soha nem nyert választást, de mindig bejut listáról a parlamentbe, személyének fontosságát bizonyítandó felhívta az országos nagyok figyelmét. Vigyázzatok, ha ez a fiú esetleg veszít, veszélyben az országos választás három hónap múlva.

És ott fent a nagyok döntöttek, jelöltjüket vissza kell hívni, nem szabad semmilyen kockázatot vállalni. Kitaláltak egy olyan magyarázatot, ami hetekig a nap vicce büszke címre szerzett jogot. Az a párt, amelyik izomból verte vissza az ellenzék minden jogos és jogtalan kritikáját, most berezelt, tele lett a gatyája. Az elvtársak ezt nem gondolták át. A döntés pillanatában a jelöltjük már annyira vezetett, amit az ellenfeleknek lehetetlen volt behozni. Ráadásul Humánia teljes sajtóparkjának 92 százaléka a kezükben volt. Na, bumm, mi van, ha a jelöltjük veszít, alig valakihez jut el a hír. Bezzeg, ha nyertek volna, a teljes humániai sajtó (na, jó, csak 92 százaléka) hetekig másról sem beszél, mint hogy ezt is megnyerték. No, de ami történt megtörtént. Buzgó, önigazoló elvtárs szerzett egy jó pontot odafent, miközben több száz választópolgárnak üzent, ne menjetek szavazni, én döntök a polgármesteretek személyéről, nem ti. A párt egy másik fontos elvtársa, aki megpróbálta megakadályozni a hibás döntést, most moshatta társa helyett a szaros gatyát. Mert így van ez Humániában, vannak olyanok, akik rendszeresen bepiszkíthatnak, de a takarítást mindig másra bízzák.

Kacagányfalva lakói végül döntöttek, megmutatták a világnak, hogy őket nem lehet dróton rángatni. A várakozáson felüli létszámban elmentek szavazni, és mivel a favorit jelöltjüket visszahívták, megválasztották polgármesternek azt az ismeretlen fiatalembert, akiről csak annyit tudtak, hogy ő is a jövőt képviseli.

Thomas Ground weboldala
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el